Én szeretlek...
Szeretlek… mondtam már százszor. A puszi a kis utcában… összebújva ülni a téren, a fejed az enyémnek döntve… a buszon a kezem a lábadon… Este veled álmodtam… A kezemet fogtad. Éreztem, hogy szeretsz… De felébredtem. És a jónak vége szakadt… Jön a hétfő, arra a kedd, szerda, csütörtök majd a péntek. És én csak nézlek… miközben arra gondolok, az álom bárcsak valóra válna… Szeretlek… mondtam már ezerszer. Reggelente a „Jó reggelt” üzenetek 3 hét alatt folytonossá váltak… minden napom veled kezdődik… Az idézetek, a versek, amiket csak mi ketten tudjuk kinek íródnak… Én küzdök, próbálkozom… de nem tudom, te mit érzel… Néha azt érzem te is azt érzed, amit én… hogy szeretsz… néha meg azt érzem, csak barátként gondolsz rám… Nem tudod milyen jó érzés volt olyan közel lenni hozzád… melegséget és örömöt éreztem… olyat, amit rég nem éreztem… azt akartam a pillanat örök legyen… hogy ne érjen véget… Más azt mondja erre csak egy jött-ment érzés, ami semmit nem jelent…...