Dalma Lelke

Karácsonykor mindenki a tökéletest keresi. A tökéletes ajándékot, a tökéletes fát, a tökéletes díszt, a tökéletes világítást, a tökéletes receptet. Folyamatosan megy a verseny. Kié a drágább ajándék, kié a nagyobb fa, kié a szebb dísz, kié a szebben kivilágított ház, kié a finomabb recept. Az egész karácsony csak a kapkodásról szól, hisz mindenki azt akarja hogy az ő karácsonya legyen a legtökéletesebb (persze mindezt az utolsó pillanatban). 23-án a plázák tömve emberekkel hisz mindenki az utolsó pillanatban vásárol ajándékot. Karácsony előtti héten akkora a kapkodás, a sietség, a törekedés a tökéletesre, hogy Szentestére már akkor elege van az embernek az egészből mikor az még el sem kezdődött igazából. Az emberek olyan fáradtak már Szentestére hogy el is felejtik miről szól igazából az ünnep. Hisz a karácsony nem a tökéletességről  kellene hogy szóljon, sőt nem is az ajándékokról. A karácsonynak a szeretetről és a családról kellene hogy szóljon. Nem az a lényeg hogy milyen drága...

Láttál-e már tiszta szívből nevetni, vagy összetörve zokogni? Láttál-e már magamba zárkózva egy padon ülni, vagy az álarcom levetve a problémáimról beszélni? Láttál-e már a földön a porba feküdni, vagy onnan egyedül felállni? Láttál-e már magamból kikelve ordítani, vagy csöndben a sarokban egy könyvet olvasni? Láttál-e már hinni a nullában, vagy a száz százalékban sem bízni? Láttál-e már eltökélten rohanni, vagy összetörve egy helyben toporogni? Láttál-e már az esőben nevetni, vagy a napsütésben sírni? Láttál-e már erősnek és legyőzhetetlennek, vagy gyengének és összetörtnek? Láttál-e már igazán boldognak, vagy csak a tettetett mosolyt látod igazinak? Láttál-e már teljes szívből szeretni, vagy csak a lehetetlent kergetni? Láttál-e már elszántnak, vagy bizonytalanak? Tudod-e hogy egy szívből jövő öleléssel többet érsz el mint ezer mit sem érő fecsegéssel? Tudod-e hogy esténként a plafont bámulva fekszem, vagy arcom a párnába nyomva halkan könnyezem? Tudod-e hogy a bunkósá...