Új fejezet az életemben

Sokan állítják, hogy az életet nem lehet befolyásolni. Pedig igen is lehet.

Egy ember életét sok dolog változtathatja meg. Egy rossz döntés, egy szerelem, egy csalódás, házasság, gyerekvállalás, vagy mint az én esetemben egy megbetegedés. Igen az életet kisebb, nagyobb dolgok is megváltoztathatják.

Nekem a betegség változtatott az életemen. Mikor a  nyolcadik napon hétfőn hazaértem sok mindent megtudtam. Megtudtam, hogy mi történt velem, hogy mi lesz velem még kb. fél éven keresztül.

A blogolást csak azért kezdtem el, mert ki akartam próbálni valami új dolgot, mert amiket eddig kipróbáltam azok közül semelyik sem tetszett. Fejben régebben is találtam ki történeteket, amiket különböző filmekből raktam össze. Majd amikor kijött az Így neveld a sárkányodat 2 új történet kezdődött el. Majd a Fecebookon csatlakoztam egy rajongói klubhoz ahol többen is blogot írtak a filmről, és arról hogy milyen lenne az életük, ha Hibbanton élnének. Én ezeket szinte kivétel nélkül végigolvastam, ezek a blogok inspiráltak arra, hogy én is elkezdjek írni. Ezt a blogot meg azért kezdtem el, mert vannak dolgok amiket nem tudok elmondani csak akkor ha leírom őket. 

Nálam, ami igazán feltűnő változás az, hogy levágattam a hajamat egész rövidre. Én ezzel mutatom meg mindenkinek, hogy kiléptem az életem egyik szobájából és az ajtót bezártam magom mögött, csak hogy egy új szobához sétáljak és annak az ajtaját nyissam ki.

Anyával a kórház után egészen más lett a kapcsolatom, olyan igazi anya-lánya. Nálunk ez nem volt mindig így, amióta elkezdtem kamaszodni egyre inkább váltunk el egymástól. Mikor bent voltam a kórházban és legelső nap mikor bejöttek hozzám az intenzívre és meghallottam a hangját tudtam, hogy nem történhet velem semmi baj. A hangja megnyugtatott. A jelenléte reményt nyújtott, és tudtam, hogy értem azokban a napokban mindennél jobban aggódik. Mikor napjában legalább kétszer a telefonban meghallottam a hangját tudtam, hogy le kell küzdenem ezt az akadályt.  Mikor ott volt bent nálam és látott a gépekre kötve engem a hangja félelmet tükrözött. Félt attól, hogy bármi bajom történhet, félt attól, hogy elveszíthet. De nekem csak az, hogy ott állt az ágyam mellet már erőt adott azért, hogy küzdjek. Miután hazajöttem szinte egész nap vele voltam/vagyok. Együtt főzünk, együtt röhögünk, együtt tévézünk.        

Könnyek közt írom le ezeket a sorokat, és remélem, aki ezeket a szavakat olvassa, rájön, hogy az életben hányszor segített már neki az anyukája, ha csak a szavaival is, de erőt, nyugalmat, hitet, és kitartást öntött belénk. Tiszteljétek és szeressétek őt, de ne csak szavakkal, hanem cselekedetekkel, tettekkel.