Érzések

Éreztél már, úgy hogy fáradt vagy? Nem testileg, hanem lelkileg. Mikor csak úgy zúdul rád a sok negatív dolog. Mikor már nem tudod eldönteni, hogy az ordibálás, egy hetes alvás vagy esetleg a sírás esne jobban. Mikor úgy érzed csak lefelé mész és mindenbe csak a negatívat tudod meglátni. Mikor úgy érzed senkinek nem vagy elég jó, még saját magadnak sem. Akikről régen azt hitted soha nem hagynak magadra, pont ők fordulnak el tőled és nem tudod az okát. Mikor felteszed magadnak a kérdést: ez megint az én hibám? De nincs, aki megválaszolja a kérdést. Próbálod őket elfelejteni, minden emléket jó mélyre elnyomod magadba, ugyanakkor még mindig görcsösen kapaszkodsz azokba a pillanatokba. Úgy érzed minden és mindenki ellened fordult. Tudod, a hullámvasút nem mindig csak lefele megy, a felhők felett ott a nap, a vihar után jön a szivárvány… de valahogy nem tudod látni az emelkedőt, a napot, a szivárványt… csak a lejtőt, a felhőket, a vihart. Jól jönne egy ölelés, de nincs senki akit megölelhetnél, hisz az akinek az ölelésében a legnagyobb biztonságba érzed magad, az apádéba még ő sem ölel meg. Ő csak azt látja, hogy megint bunkó vagy mindenkivel. Csakhogy nem látja, mit érzel, nem tudja, hogy a bunkóságod csak egy védekezés a fájdalom ellen. Vastag falat emelsz a szíved köré, hogy senki ne tudjon fájdalmat okozni neked. Maszkot húzol, hogy senki ne lássa, mit érzel valójában.
Aztán egy napon becsöppen az éledbe valaki, valaki aki átlát a maszkodon,valaki aki megmássza a falat a szíved körül és bele költözik. Valaki aki megmutatja neked az emelkedőt, a napot, a szivárványt. Ő megjárta már azt az utat amin most te vagy és ezért segít, hogy te ne szenvedj úgy, mint ahogy ő szenvedett. Megmutatja neked hogyan fogadd el saját magadat, elfeledteti veled a múlt fájdalmait. Akkor is észreveszi, hogy valami nem stimmel veled, amikor még neked sem nagyon tűnt fel. Ő az a személy aki akkor is tud téged szeretni amikor te magadat nem. Ő az egyetlen ember aki olyan dolgokat tud rólad amit előtte senkinek nem mondtál el. Ő az akire ha ráírsz hogy valami bajod van, éjszakába nyúlóan tudsz beszélni és a végén úgy alszol el hogy el is felejted mi bajod volt. Ő az a személy, aki akkor is melletted áll, ha mindenki hátat fordít neked. Ő az aki tehet vagy mondhat bármi rosszat te akkor se tudsz rá haragudni, hisz annyira fontos neked. Ő az az ember akit ha meglátsz az első reakciód hogy elmosolyodsz.
Az ilyen barátokat soha nem szabad elengedni, hisz ők azok akik bevilágítják az utad és megmutatják neked a szivárványt a viharon keresztül. És ha egy valamit kérhetek, az az lenne hogy soha ne hanyagoljátok el az ilyen barátokat és soha ne vegyétek magától értetődőnek hogy ott vannak mellettetek. Hiszen az ilyen emberek nem barátok, hanem családtagok.